TeológiaBlog

Ember, ki vagy? 3.

Hogyan segít a Biblia megismerni és megérteni önmagunkat és kapcsolatainkat? Harmadik rész.

„Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.” (1Móz 2,21-23)

A hatnapos teremtéstörténet leírásában többször megjelenik a szétválasztás motívuma. Ennek lényege, hogy Isten a világ alapjait, mondjuk úgy, keretét alkotó létezőket mintegy egymásból választja külön, ezáltal azok mindennél szorosabb viszonyban állnak egymással. Lényegükhöz tartozik, hogy egymáshoz képest léteznek. Például az első napon:

„Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.” (1Móz 1,4)

Így választja szét aztán az eget a földtől (1Móz 1,7), a szárazföldet a tengertől (1Móz 1,10), a nappalt az éjszakától (1Móz 1,14). Ez egy misztérium, amit nem tudunk teljesen felfogni, de a lényege, hogy a szétválasztással teremtett létezők eredete ugyanaz. Miért fontos ez? Azért, mert ez a szétválasztás-motívum a férfi és a nő teremtésénél (1Móz 2,21-23) is megjelenik, ami nem azonos az ember (1Móz 2,6-7) teremtésének történetével. Tovább…

Ember, ki vagy? 2.

Hogyan segít a Biblia megismerni és megérteni önmagunkat és kapcsolatainkat? Második rész.

„Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzá illő segítőtársat. Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.” (1Móz 2,18-20)

Az embert leginkább az különbözteti meg a többi teremtménytől, hogy ő személy és viszonylény. Ezek a tulajdonságai a háromszemélyű Istenből származnak, aki saját képére és hasonlatosságára (1Móz 1,6) teremtette ilyenné azáltal, hogy a lelkéből (1Móz 2,7) adott neki. Ezzel hozzá hasonlóan (Atya-Fiú-Szentlélek) személlyé és viszonylénnyé tette, ami többek között azt jelenti, hogy önmagát és környezetét a más személyekkel való kapcsolatán keresztül tudja értelmezni.

Ez a bibliai részlet az ember-ember közötti kapcsolat szükségességére koncentrál. A hatnapos teremtéstörténet minden napjának végén olvasható egy refrénszerű mondat:

„És látta Isten, hogy ez jó.” (1Móz 1,10.12.18.21.25.31)

Az egész történet során csak a fenti részletben hangzik el, hogy valamire Isten azt mondja, hogy nem jó: Tovább…

Ember, ki vagy? 1.

Hogyan segít a Biblia megismerni és megérteni önmagunkat és kapcsolatainkat? Első rész.

„Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé. Ültetett az ÚRisten egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált.” (1Móz 2,7-8)

A Biblia nem bizonygatja Isten létezését. Nem sorol fel érveket, magyarázatokat, egyszerűen tényként kezeli Isten valóságát. A Teremtés könyvének első mondata erre is utal:

„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” (1Móz 1,1)

Isten van, Ő teremtette a világot. A Biblia ennyivel elintézettnek tekinti az Isten létezésével kapcsolatos összes kérdést, és nem véletlenül. Azért tehet így ilyen egyszerűen, mert Isten teremtői mivoltában kitörölhetetlen nyomot hagy teremtményeiben. Úgy kell ezt elképzelnünk, mint amikor egy műalkotás a szakértő szem számára egyértelmű, az alkotóra utaló jeleket hordoz. Az emberben az egyik ilyen alkotóra utaló jel a vallásosság. Az ember kultúrától, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül vallásos. Nem kell bizonygatni számára Isten létezését, tudja, hogy létezik. Nem biztos, hogy megtalálja a helyes módját hite megélésének, de tudja, hogy van valami vagy valaki, aki nála sokkal nagyobb, és ezt nem hagyhatja figyelmen kívül. A vallás lényege, hogy kapcsolatot akarunk teremteni Istennel, mert nélküle nem teljes az életünk. Az ember eredendően tehát vallásos. Tovább…

A megváltott Megváltó

Mária és József a jeruzsálemi templomba indulnak, hogy a törvény előírása szerint bemutassák és megváltsák elsőszülött fiukat.

„Amikor leteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint meg van írva az Úr törvényében, hogy minden elsőszülött fiúmagzat az Úrnak szenteltessék; és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében foglalt rendelkezés szerint: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.” (Lk 2,22-24)

Máriát és Józsefet Jézus születése után a törvény két feladatra kötelezte:

• Az egyik a tisztulási áldozat, amit a szülő nőknek kellett bemutatniuk, mivel a szülés Mózes törvénye szerint tisztátalanná tette őket. (3Móz 12. fej.)
• A másik a gyermek megváltása. Lukács idézi a törvényt, miszerint minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék. Ennek a parancsnak a mózesi folytatásában olvassuk, hogy minden elsőszülött fiút meg kell váltani. (4Móz 18. fej.)

Mit jelent itt a megváltás? Lévi leszármazottai a templomi szolgálatra elkülönített törzs tagjai voltak. Nem volt földjük, ők Isten szolgálatára voltak rendelve. Ezért a törvényben egy sor olyan rendelkezést olvasunk, amelyek a leviták megélhetését szolgálták. A megváltás is egy ilyen rendelkezés. Ha valakinek megszületett az első fiúgyermeke, akkor meg kellett őt váltani öt ezüst sékellel, amit a templom pénztárába, a levitáknak fizettek be. Ez egy helyettesítési aktus. A lényege, hogy a fizetség fejében így az elsőszülöttet nem kellett valós isteni szolgálatra adni, mert a leviták ezt átvállalták helyette. Tovább…

Tíz leprás 3.

Gyógyítás és törvényes út. A tíz leprás meggyógyítása történeti megközelítésben. Harmadik rész.

„Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus ekkor így szólt: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” És ezt mondta az Úr: „Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.” (Lk 17,11-19)

A samáriaiak a Bibliában megvetett, lenézett embercsoportként jelennek meg. Ennek messzire nyúló történelmi okai vannak. Jézus születése előtt majdnem nyolcszáz évvel az asszírok elfoglalták Izrael északi részét, többek közt a Samáriának nevezett területet is. A lakosok nagy részét elhurcolták és helyükre idegen népet telepítettek. Egy idő után a betelepítettek és az ottmaradottak keveredtek egymással és a később visszatért zsidósággal állandó konfliktusban álltak. A Samáriában maradtakkal ellentétben a visszatért zsidóság megőrizte magát a keveredéstől a fogság ideje alatt, ahogyan azt a Törvény parancsolta. Ezért a samáriaiakat a zsidók tisztátalannak tekintették, nem érintkeztek velük, és nem is tették be a lábukat Samáriába. Tovább…