Idegesítő hívők?
Egy asszony hitre váltotta az esélytelenek nyugalmát.
„Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Ezt mondta: Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1-8)
Az ókori Izraelben az özvegyek a szociálisan rászorulók csoportjába tartoztak. Nem azért, mert nem volt pénzük vagy földjük, hiszen akár komoly vagyont is örökölhettek, hanem azért, mert nem volt pártfogójuk. Fontos tudni, hogy szociális értelemben nem az az asszony számított özvegynek, akinek meghalt a férje, hanem az, akinek mindemellett nem volt nagykorú fiúgyermeke. Csak a felnőtt férfiaknak volt szavuk bármilyen hivatalos kérdésben, ők tudták jogi és más ügyletekben képviselni magukat vagy a családjukat. Ha egy özvegy valakivel perbe keveredett, akkor biztosan veszített, mert a nők és gyerekek tanúvallomását nem fogadták el. Az özvegyek speciális problémája tehát a védtelenség állapota volt, az, hogy fokozottan ki voltak téve az igazságtalan ítélkezésnek. Tovább…