Igények, szükségletek, vágyak: életünk elégedetlenség és elégedettség közepette zajlik. Meghatározó azonban, hogy mi uraljuk ezeket az állapotokat, vagy azok minket.
„Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.” (1Tim 6,6-7)
A sorozat első részében tisztáztuk a megelégedés fogalmát. Láthattuk azt is, hogy a megelégedés hiánya az ember igényeit elferdíti olyan módon, hogy az egyes anyagi javakat már nem a valós szükségletei szerint gyűjti, hanem elégedetlenségétől hajtva irreális módon felesleget halmoz. Azt is megjegyeztük, hogy a Biblia anyagi javakkal kapcsolatos tanításai sehol sem a szükséges dolgok, hanem csak a tisztességtelenül szerzett vagy helytelenül használt – pl. feleslegesen halmozott – javak ellen szólnak. A probléma gyökere tehát az elégedetlenség.
Persze könnyen mondhatja bárki, hogy „van az a pénz”, ami már elégnek mondható, de azért valljuk be, az ember alapvető elégedetlenségét még az elképesztően nagy vagyon sem oldja meg. Ha így lenne, akkor pl. a gazdag és híres sztároknak soha semmi problémájuk nem lenne, ám jól tudjuk, hogy ez messze nem így van. Talán már ebből is látszik, hogy az elégedetlenség kérdése nem csak a pénzről szól. A pénz talán a legszemléletesebb példa arra, hogyan is működik az elégedetlenség, hiszen rengeteg példát ismerünk arra, mit okoz, ha valaki nem tudja kimondani: ennyi pénz elég. Az elégedetlenség problémája azonban jócskán túlmutat a pénzen. Az emberek elégedetlenek a külsejükkel, a szüleikkel, a gyerekeikkel, a barátaikkal, a szerelmükkel, a házastársukkal, a munkájukkal, a kollégáikkal, a lakásukkal, az asztallal, a székkel, a tapétával, a kocsival, a tömegközlekedéssel és még sorolhatnám… Nem is tudom, létezik-e olyan területe az életnek, ahol ne lenne jelen az elégedetlenség, hiszen még Istennel is elégedetlenek vagyunk. Azt gondoljuk, hogy mindennek jobbnak kell lennie, és mindeközben el sem tudjuk képzelni, hogy az, amink éppen van, az a tökéletes.
Ne értsen félre senki, nem valamiféle bugyuta pozitív gondolkodásra szeretném biztatni az olvasókat, hiszen vannak nagyon jogos elégedetlenségeink is, ám azon mindenkinek nagyon komolyan el kell gondolkodnia, hogy tényleg helyénvaló-e az életünk minden elégedetlensége. Valószínűleg nem. Akkor miért nem tudunk elégedettek lenni? Miért hajt, emészt és nyomorgat minket az állandó elégedetlenség? Erre a kérdésre sok válasz létezik, én a teológia egyik válaszát szeretném bemutatni.
Isten az embert egy csomó függőséggel teremtette, nevezzük most ezeket egyszerűen csak szükségleteknek. A kielégítetlen szükségletektől az ember kellemetlenül érzi magát, szenved. Ez alól senki sem kivétel. Most ne elsősorban az evésre, ivásra, lélegzésre gondoljunk; vannak ezeknél sokkal kevésbé szembeötlő szükségleteink is, amelyeknek még tudatában sem vagyunk, mégis alapjaiban befolyásolják az életünket. Ilyen pl. az egymás társaságára való vágyakozásunk. Nem éreznénk jól magunkat, ha embertársainktól elszigetelt magányban kellene élnünk, még akkor sem, ha mindez olyan fényűző luxuskörülmények között történne, ahol minden a rendelkezésünkre állna, amire valaha is vágytunk. Szükségünk van egymásra, és ez jóval több, mint érdekkapcsolat vagy csordaszellem. Közösségi lények vagyunk; ha valaki kiszakad a közösségből, akkor érzi igazán, mennyire komoly szükségletünk egymás szemébe nézni.
Egy ehhez igencsak hasonló szükséglet az Isten iránti vágy. Az ember vallásos lény. Nem tud hit nélkül létezni. Ezt az is bizonyítja, hogy nincs olyan elszigetelt emberi közösség, ahol ne alakult volna ki a vallásnak valamilyen formája. Az ember énképe, világképe vallás nélkül – egy ponton túl – keserűen értelmetlenné válik. A vallás is egy olyan szükséglet, amelynek kielégítetlensége szenvedést okoz. A magányos ember példájára utalva, enélkül hiába élnénk egy racionálisan nézve tökéletes világban, hiába lenne meg mindenünk, akkor sem lennénk tökéletesen elégedettek.
Érdemes belegondolni, hogy az önmagunkkal, körülményeinkkel, embertársainkkal kapcsolatos elégedetlenségeink mennyire racionálisak. Tényleg ennyire nyomorúságos körülmények között, ilyen borzalmas emberekkel körülvéve élünk? Nem lehet, hogy Pál apostolnak van igaza, és az elégedetlenségeink alapvető okait nem is a látható, hanem a láthatatlan oldalon kell keresnünk? (Folyt. köv.)